Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.12.16

3. Összefoglaló a hamis tanítókról

Összefoglaló a hamis tanítókról és a 10 leggyakoribb spirituális úton terjedő betegségről, azaz a spirituális tévutak, amik bevihetnek az erdőbe.

Amennyiben megosztod figyelj, hogy az egész posztot oszd meg ne csak egy linket. Köszönöm

A hamis tanító

A szellemi tanítások alapján azoknak az ismérvei, akiket tanácsos kerülni:
- Tanítványait vadássza, nem azok keresik meg, és kérik fel őt a tanításra.
- Saját nézeteit tartja az egyetlen igaznak, minden más "a gonosz műve", és "rossz útra" vezet.
- Erősen duálisan gondolkodik, ítélkezik, becsmérel másokat, a tanítványokat nyilvánosan megalázza, gúnyt űz hibáikból.
- Egy másik irányzatot, népet, felfogást, embert nevez meg bűnbaknak, és ez ellen uszít.
- Fanatikus, misszionárius vagy önsanyargató.
- A hatalmi dráma számos formáját eljátssza.
- Félelmet kelt az emberekben, vagy ellenkezőleg: azt hirdeti, hogy mindent könnyen, gyorsan és egyszerűen el lehet érni.
- Kérkedik adottságaival, nagy gyógyítónak, vagy látónak tartja és tartatja magát.
- Olyat hirdet, amit nem élt még át, csak könyvekből ismer.
- Azt mondja, vagy szavak nélkül azt sugallja, hogy ő már csak az emberiség megmentéséért van itt a földön, neki már nincsen karmája, ő már csak könyörületből van az emberekkel.
- Álszent.
- Magához köti a tanítványokat, nem segíti elő önállósodásukat. Sokszor szexuális kapcsolatot is kezdeményez velük.
- Mindenhez ért, nem vallja be, ha valamire nem tudja a választ.
- Hosszasan, dagályosan, zűrzavarosan beszél, hogy minél hosszabb ideig irányuljon rá a figyelem.
- Pszichés zavarai vannak.
- Jézus, Pál (János, Péter stb.) apostol, vagy egyéb jelentős spirituális tanító reinkarnációjának gondolja és hirdeti magát.
- Életmódja semmiben nem különbözik a fogyasztói társadalom tagjaiétól: cigarettázik, alkoholizál, egészségtelenül étkezik, a tévé, a mobil telefon és az internet rabja, stb.
- Káromkodik, és beszédében nem tükröződnek szellemi tartalmak.
- Folyton szétszórt, ideges, ingerült, azaz a lelki szétesés jelei mutatkoznak rajta.

A hiteles tanító

Ha viszont az alábbi ismérveket tapasztaljuk valakin, akkor valószínűleg hiteles az illető:
- Tömören, egyszerűen, érthetően beszél és gondolkodik.
- Soha nem kelt félelmet, bűntudatot, de nem is lelkesít alaptalanul.
- "Szakmailag" felkészült, felelősségtudattal végzi feladatát.
- Tanítványit nem utasítgatja, nem szabja meg, hogy mit csinálhatnak és mit nem. Elmondja véleményét, tanácsot ad, de nem akarja minden áron megmenteni azt, aki még szenvedni akar. Nem sértődik meg, ha nem fogadják el a tanácsát.
- Tanítványait önálló gondolkodásra és cselekvésre tanítja.
- Akkor segít és tanít, ha kérik, nem rohanja le embertársait természetfeletti képességeivel és tudásával.
- Tartózkodik minden hatalmi drámától.
- Megvan a saját irányvonala, de tiszteletben tartja mások felfogását, és nem becsmérli azt.
- Jó humorérzéke van.
- Kiegyensúlyozott.
- Elismeri, hogy ő is ember, neki is vannak hibái és tévedhet. Ha nem tud válaszolni egy kérdésre, bevallja.
- Nem tekinti magát Mihály arkangyal, Jézus Krisztus vagy Mária Magdolna reinkarnációjának.
- Nem köti magához tanítványait, hallgatóit. Igyekszik olyan módszereket átadni, amit nélküle is biztonságosan lehet alkalmazni.
- Tudata, lelke és teste egészséges (a test átmenetileg lehet gyenge, a lélek kerülhet válságba, de ez nem azonos a pszichés zavarokkal).
- Szeme és arca tiszta, sugárzó.
- Szexuális vonzerejét nem az ezotéria oktatása közben veti be.
- Nem hirdet olyat, amit soha nem tapasztalt meg.
- Nem utasítja el a földi életet, az élet földi pólusát, hanem igyekszik egyensúlyba hozni magában az eget és a földet.
- Nem hirdeti, hogy aki ezoterikus gondolkodású, annak kötelező szegénynek lennie.
- Nem dobálózik divatos szlogenekkel, mint: "A haláltól nincs mit félni", "Engedd már el, miért ragaszkodsz még mindig hozzá?", "Nézz tükörbe, csak te vagy a hibás!"
- A szeretetről nem előadást tart, hanem folyamatosan, egész lényével mutat ebben példát.
- Nem hirdeti, hogy bárki, bármit meg tud tanulni, és bárki bármit meg tud gyógyítani, ha elvégzi az ő tanfolyamát.
- Nem csinál showműsort az ezotériából, és tartózkodik az ezoterikus materializmustól.
- Ha valamit tanít, átad, mindig felhívja a figyelmet a visszaélési lehetőségekre és az alapvető erkölcsi normákra.
- Ha valakit erkölcsileg, vagy tudatilag nem tart eléggé érettnek ahhoz, hogy nála tanulhasson, akkor nem fogadja el tanítványnak. (Fontosabb tanításokhoz feltételeket szab.)
- Szavai és cselekedetei összhangban vannak, azaz azt éli, amit tanít.
- Egész életével példát mutat lelki tisztaságból, gerincességből, emberségből, szeretetből, szellemi emelkedésből, azaz azt éli, amit tanít.
Forrás - http://www.spiritualis-tanitasok.hu/hit…/hiteles_tanito.html

Hamis tanítók, álmesterek ismérvei
1. A hamis tanító tanításának középpontjában nem a Tan, hanem ő maga áll.
2. A hamis tanító szeretetről és megbocsátásról beszél, mindaddig, amíg érdekei nincsenek veszélyben.
3. A hamis tanító a belsőről beszél, de a külsőre figyel és arra ad.
4. A hamis tanító minduntalan küldetésére, kiválasztottságára hivatkozik, holott ő maga ezekkel nem rendelkezik.
5. A hamis tanító hízeleg a tanítványainak, míg az igazi számon kérni, dorgálni is tud.
6. A hamis tanító, szaktudása csak az általánosságokra terjed ki, amit úgy állít be, mintha ő közvetítette le volna azon bölcsességeket, tanításokat, tudása, oly szánalmas, hogy tanítványai mélyebb kérdéseire zavarba jön és kitérő válaszokat ad. Valódi mély bölcs magyarázattal nem szolgál.
7. A hamis tanító, lelkileg zsarolja, csicskáztatja, kétszínűen megalázza, megfélemlíti tanítványait.
8. A hamis tanító nem kivívja, hanem kiköveteli a tanítványok tiszteletét és odaadását.
9. A hamis tanító szegénységet, szerénységet hirdet, de jól megél a hívek áldozatkészségéből.
10. A hamis tanító nem várja, hanem begyűjti a tanítványokat manipulatív eszközökkel.
11. A hamis tanító fennen hirdeti, õ már mentesült a földi élet törvényei, a Karma és az újjászületés alól.
11. A hamis tanító fél a többi tanítótól. A hamisak riválisai, az igaziak leleplezői lehetnek.
13. A hamis tanító fejlődésről beszél , de maga nem fejlődik.
14. A hamis tanító híveit titkokkal, csodákkal “fizeti ki”.
15. A hamis tanító azt hirdeti, az õ áldása, beavatása garancia a tanítvány fejlődésére, folyamatosan Áldást osztogat.
16. A hamis tanító magához öleli a nála gyengébbeket, de eltaszítja a az erősebbet.
17. A hamis tanító nem magyarázatot ad, hanem tekintélyekre hivatkozva vakhitet követel.
18. A hamis tanító a saját útját hirdeti a legigazabbnak minden út közül, minden más utat igaztalannak hamisnak mond.
19 A hamis tanító, olyan tanfolyamokat kínál fel amelyeket, mindenki meg tud tanulni, szuper könnyűen.
20. A hamis tanító nagy pénzösszegekkel megvásárolható, oly módon, hogy az adott tanítvány azon pénzösszegért pillanatok alatt megkap minden beavatást és dicsőséget.
21. A hamis tanító azt hirdeti, hogy bárki eljuthat a legmagasabb spirituális fokra, holott ő maga közel sincs azon, figyelmen kívül hagyva, hogy nem mindenki születik jó énekhanggal.
22. A hamis tanító bölcsesség és tudás híján lemásolja az igaz tanítók tanításait és azt saját nevével fémjelzi.
Legyetek nagyon óvatosak....
Forrás - https://www.facebook.com/…/a.12785074288…/1598886820125190/…

Honnan tudhatod, hogy igaz –e egy spirituális tanítás és tanító?

1. Nem riogat a sötét erőkkel és a gonosszal
2. Nem mond ellen az univerzális spirituális törvényeknek
3. Nem beszél harcról, háborúról, nem manipulál
4. Nem használja szavait saját élete önigazolására
5. Nem általánosít
6. Nem hirdeti azt, hogy ő tudja a tutit, megengedi, hogy mások megkérdőjelezzék – ezt képes akár Önmagával is megtenni
7. Nem gyűjt rajongókat és követőket
8. Alázattal fordul másokhoz
9. Elfogadás, szeretet, nyitottság, együttérzés jellemzi

Forrás, ahol kifejtve mindegyik pont megtalálható - https://lelekmozaikok.cafeblog.hu/…/honnan-tudhatod-hogy-i…/

10 spirituális úton terjedő betegség

1. Instant spiritualitás
2. Hamis spiritualitás
3. Zavart motiváció
4. Azonosulás a spirituális élménnyel
5. A spiritualizált ego
6. Önjelölt spirituális tanítók tömegei
7. Spirituális gőg
8. Csoportszellem, más néven ashram betegség
9. Kiválasztottság érzés
10. A halálos vírus: “én már megérkeztem”

Forrás, ahol kifejtve mindegyik pont megtalálható - https://rejtelyekszigete.com/10-spiritualis-uton-terjedo-b…/

http://batorhoskatalin.hu/…/spiritualis-tevutak-melyek-bev…/ - ugyanez a 10 betegség még jobban átrágva, tévutak amik az erdőbe vihetnek.